Mikulás és az elgurult csizma
BALRA ×11 · JOBBRA ×11 · kb. 3 perc felolvasás
December ötödikén este Panni és Bence fényesre pucolta a csizmáját, és kitette az ablakba. Panni a ← bal oldalra tette, Bence a jobb → oldalra. Reggelre a Mikulás majd megtölti dióval, mandarinnal és szaloncukorral. Legalábbis így szokta.
Éjfélkor a Mikulás meg is érkezett a szánjával. Az egyik csizmát a ← bal kezébe vette, a másikat a jobb → kezébe, és már éppen tölteni kezdte őket, amikor egy csintalan szél kifújta a ← bal kezéből az egyik csizmát!
A csizma lecsúszott a havas tetőn, és elgurult. Először ← balra, a kert felé, aztán jobbra →, a kerítés mellé, aztán megint jobbra →. A Mikulás utánanézett ← balra, aztán jobbra →, megsimogatta a szakállát, és így szólt: „No, ez a csizma kirándulni ment.”
A kerítésen egy cinke ült. „Csizmát keresel? ← Balra gurult, a hóember felé!” – csiripelte. A hóember viszont jobbra → mutatott a seprűjével. „Arra ment, a szánkódomb felé!” A Mikulás ← balra is megnézte, jobbra → is, és végül a rénszarvasait küldte két irányba.
Rudi, a legfiatalabb rénszarvas, ← balra szaladt, és talált egy kesztyűt. Villám, az öreg rénszarvas, jobbra → szaladt, és talált egy szánkót. A csizma sehol.
Akkor megszólalt egy kis hang a szánkódomb tetejéről: „Itt vagyok!” Egy kisegér ült a csizmában, mint egy kis házban, és a jobb → mancsával integetett, aztán a ← bal mancsával is. „Bocsánat – mondta –, olyan meleg és puha volt, hogy beköltöztem.”
A Mikulás nevetett. Adott a kisegérnek egy szaloncukrot, egy szem diót és egy kis piros sapkát is. Az egér boldogan kiugrott ← balra, a Mikulás pedig a jobb → hóna alá csapta a csizmát, és visszament az ablakhoz.
Reggel Panni és Bence a ← bal és a jobb → csizmában is talált ajándékot: diót, mandarint, szaloncukrot és egy-egy kis csomagot mindenkinek a családban. Ahogy most itt nálunk is mindenkinek jutott egy.
Itt a mese vége. Most mindenki kibontja azt az ajándékot, amelyik éppen a kezében van!
A titokzatos bejgli
BALRA ×14 · JOBBRA ×14 · kb. 3 perc felolvasás
A Hópehely Kft.-nél ma tartották a karácsonyi bulit. A tárgyalóban állt a fenyőfa, ← balra az asztalon a pogácsa, jobbra → a szendvicsek, középen pedig egy nagy doboz, benne az angyalkázás összes ajándéka. Már csak a bejgli hiányzott – a híres mákos és diós bejgli, amit Erzsi a könyvelésről minden évben hoz.
„Itt van, az előbb tettem le!” – mondta Erzsi, és ← balra mutatott. Aztán jobbra →. Aztán megint ← balra. A bejgli nem volt sehol. Csak egy kis morzsa maradt a ← bal asztalsarkon.
Dóri, az irodavezető, azonnal intézkedett. „A pénzügy ← balra keres, a marketing jobbra →. Az informatika megnézi a kamerákat. Aki marad, az vigyáz a pogácsára!” Gergő, az informatikus, a jobb → szélső gépnél ült le.
A pénzügy ← balra indult, aztán még egyszer ← balra fordult, és a konyhában talált három bögrét, egy elfelejtett sálat és egy tavalyi naptárt. A marketing jobbra → ment, és a nyomtató mögött talált egy rénszarvasos zoknit, amit senki sem ismert fel.
Közben Gergő a kamerafelvételt nézte. Előbb ← balra tekert, aztán jobbra →, és egyszer csak felkiáltott: „Megvan!” A képen egy kis fehér kutya látszott: Pamacs, az igazgató kutyája. ← Balról jött, felágaskodott, a fogai közé kapta a mákos bejglit, és jobbra → elszaladt vele.
Mindenki a folyosóra rohant. ← Balra a lift, jobbra → a lépcső. „Arra!” – mutatott Dóri a jobb → kezével. „Nem, arra!” – mutatott Gergő a ← bal kezével. Végül mindenki egyszerre indult el, és a folyosó közepén összefutottak.
Ekkor halk horkolás hallatszott az igazgató irodájából. Pamacs ott aludt a kosarában: a ← bal mancsával szorosan ölelte a mákos bejglit, a jobb → mancsával pedig a takaróját. Egy falat sem hiányzott a bejgliből. Pamacs csak melegen tartotta.
Az igazgató nevetett. „Jobb → későn, mint soha” – mondta, és visszavitte a bejglit a tárgyalóba. Pamacs kapott egy kutyakekszet, és vidáman vakarta a jobb → fülét. Erzsi pedig nagy tapsot kapott, és megígérte, hogy jövőre kettőt süt: egyet a csapatnak, egyet Pamacsnak.
Aztán mindenki leült egy nagy körbe. A pogácsa ← balra indult, a bejgli jobbra →, és a diós is körbement, mert mindenki kért még egy szeletet. Pamacs is ott ült a kör közepén, és minden szeletet figyelt. Az igazgató ← balra nézett, aztán jobbra →, és azt mondta: „Köszönöm mindenkinek ezt az évet. Boldog karácsonyt!”
Itt a történet vége. Most mindenki kibontja azt az ajándékot, amelyik éppen a kezében van!